System Of A Down

A toxikus leves receptje

„Az a jó bennük, hogy soha nem lehet tudni, mi fog történni egy-egy számukban a következő percben. Attól, hogy kellemes melódiákkal kedveskednek valamelyik dalukban, még nem kell bedőlni nekik, mert a rákövetkező pillanatban biztosan egy olyan riffzuhatagot kapunk, amit nehéz túlélni. Egy tébolyult idegbeteg kiszámíthatóbb a System Of A Down tagjainál" - írtam három éve a SOAD bemutatkozó albuma kapcsán. Azóta sem változtak sokat. Úgy szólnak, mint senki más, hangzásuk definiálásakor felhozhatjuk a Toolt, a KoRnt vagy a Primust, ehhez keverednek Mr. Bungle-ös, Bad Brains-es, Frank Zappa-s, esetleg Dead Kennedys-es manírok, és mindezt kombinálják a modern metallal.

Az együttest - háromnegyed részt - Los Angelesbe települt örmények alkotják Kalifornia déli részéről, akik ugyanabba az általános iskolába jártak, bár akkor még nem voltak jó barátok. 1993-ban aztán véletlenül két zenekar demózgatott egy helyi stúdióban, az egyikben a '80-as évek metalján felnőtt, a kaliforniai Glendale-ben született Daron Malakian gitározott, a másikban az örmény forradalmi zenén és folkon nevelkedett, Libanonban született, de kiskorától Los Angelesben élő Serj Tankian billentyűzött(!), s a két zenész úgy határozott, hogy közösen folytatják a Soilban, ahol Serj már a mikrofon mögé állt. Menedzsernek az agresszív Kiss fanatikus örmény Shavo Odadjiant kérték fel egy mellettük próbáló csapatból: „Megfordultam már más együttesekben is, de leginkább az ő bandájukat kedveltem, ezért sokat lógtam velük, ismertem valamennyiüket, Serjt és Daront például abból a privát hollywoodi örmény iskolából, ahova én is jártam, és ahol mindenki ismert mindenkit. Mikor felkértek, hogy legyek a Soil menedzsere,nagyon büszke voltam magamra, mert iszonyúan bírtam őket" - lelkendezett Shavo. Csak hát a menedzseri teendők helyett a basszusgitárt akasztotta a nyakába, s az új kezdet új nevet (System Of A Down) és új irányvonalat (hard 'n' heavy) eredményezett 1995 februárjában. Serj: „Gondolj bele a nevünkbe azt, amit akarsz. Más-más embernek más-más dolgokat jelent, és ez adja a szépségét. A név egyébként a gitárosunk Daron egyik verséből származik, a Victims Of A Downból. Megmutatta nekünk, csak a 'Victims' helyére behelyettesítettük a 'System'-et, egy jobb, erősebb szót."

Már csak egy dobosra volt szükségük, így akadtak rá a szintén libanoni születésű, majd Torontóban is élt, de végül L.A.-ben kikötött John Dolmayanre („Apám is zenész, ezért a születésem óta klubokban időztem. Ő volt az egyedüli legnagyobb hatásom, bár sohasem akarta, hogy belekeveredjek ebbe a szakmába. Mindent elkövetett, hogy távol tartson tőle, és ebből adódóan egészen tizenötéves koromig nem is kezdtem el dobolni."), akinek egy koncert forgatta fel fenekestől az életét. „A Pink Floyd a Los Angeles Coliseumban lépett fel, a 'Momentary Lapse Of Reason' turné során. Ez az este megváltoztatta az életemet, és világossá vált előttem, hogy én is ott akarok lenni a színpadon. Tavaly nyolcvanezer ember előtt játszottunk a születésnapomon, és ez egy különleges pillanat volt számomra."

Demózgatva, messze földön elhíresült koncertjeikkel tengették napjaikat, egészen addig, amíg '97 szeptemberében Rick Rubin le nem szerződtette az 'egzotikus' társaságot saját cégéhez, az American Recordingshoz. „A hollywoodi Viper Roomban játszottunk éppen, amikor Guy Oseary a Maverick Recordstól lehozta magával a barátját, Rick Rubin producert. Lenéztem rájuk a színpadról és úgy tűnt, hogy jól érzik magukat" - mesélte Shavo. Bemutatkozó albumuk felvételeinek '97 végén láttak neki Rubin produceri irányításával, hangmérnöknek Sylvia Massey-t (Tool, Babes In Toyland, Green Jelly) választották, a keverést pedig a Barkmarket énekese Dave Sardy (Red Hot Chili Peppers, Slayer) végezte. Persze mondanunk sem kell, hogy a stúdiómunkálatok épp annyira experimentálisak, változatosak voltak, akárcsak a System Of A Down muzsikája, főleg, hogy az énekrészeket Serj Rubin otthonában üvöltötte fel. „Felvertünk egy sátrat a felvevő szoba közepén, mindenfelé gyönyörű antik bútorok vettek körül bennünket. Sylvia Massey felelt a hangulatért, színes olajlámpásokat állított be a helységbe, egyéb őrültségeket, így az egész egy nagy kaland volt." Mentoruk Rick azonban nemcsak ebben segédkezett a kvartettnek, de zongorázott is a lemezen, illetve samplerezett is a lemezen. Serj: „Rubin azért szeret minket, amik vagyunk és ezért is tudunk jól együtt dolgozni."

A zenekar nevére keresztelt első album a kilencszázezer példányban elkelt „System Of A Down" azonnal felkeltette a figyelmet metalos intenzitásával, a rapre jellemző szociális kommentárokkal, provokatív, tényfeltáró szövegeivel, közelkeleti dallamaival, jazzes, gótikus, hardcore-os, örmény hatású muzsikájával. Shavo: „Súlyos zenét játszunk, viszont az örmény muzsika nem az, esetleg csak dramatikus, ahogy a mi produkciónk is az. Nem használunk autentikus örmény hangszereket sem, bár hangulatok lehetnek, amik emlékeztetnek erre, de ez sem tudatos a részünkről, nem szándékosan ennyire közép-keleti, mediterrán a zenénk. Mióta valami eltérőt csinálunk, az emberek szükségét érzik, hogy nevet adjanak neki. Néhányan azt mondják rá, örmény rock, ám ez igazságtalanság velünk szemben. Ez csak egy része annak, amik vagyunk, de nem ezt csináljuk. Ha egy másik országban játszunk, nem hiszem, hogy 'örmény rocknak' nevezhetjük." Legyen akkor pszichotikus neo-metal a Jane's Addiction, a Mr. Bungle, a Faith No More vagy a KoRn stílusában. „Játszottunk már együtt a KoRnnal - védekezett Daron. -, össze is barátkoztunk, azonban nem tehetnek be bennünket velük egy közös skatulyába. A mi hangzásunk nem hasonlít az övékhez." „Amúgy sem tekintjük magunkat a Los Angeles-i zenei élet részének - csatlakozott Shavo. Egyszerűen ott bukkantunk fel először." Akkor miben maradjunk? Azonkívül persze, hogy a „System Of A Down" az 1998-as esztendő egyik, ha nem a legfontosabb heavy rock albuma volt. „Sokan szeretnek olyanok - folytatta Serj -, akiknek semmi közük sincs a heavy metalhoz. A zene szerelmeseihez szólunk generációktól függetlenül. Azért zenélünk, mert szeretjük és a célunk nemcsak a politikai állásfoglalásunk kinyilvánítása. Nem is csak agresszív érzésekre koncentrálunk, hiába vagyunk tele ilyesmikkel. A düh még erősebb tud lenni, ha elfojtod magadban, s ez a kulcs a dinamizmusunkhoz."

A Slayerrel közös turnéjuk után 1998 nyarán a négy örmény 'fivérrel' az Ozzfest Fesztiválokon ismerkedhetett meg anézősereg szélesebb rétege, s garantáltan senkit sem hagytak hidegen megdöbbentő, látványos fellépéseik. Daron: „Az örökségünk, a politikánk nagyon fontos, de csak a zenénkkel lesz teljes, igazi. Az élő előadásaink ezt demonstrálják." Erről pedig a magyar rajongók is meggyőződhettek, hiszen - a Slayer turnéjának keretein belül - 1998. október 27-én a Petőfi Csarnokba is eljutott a 'Szisztematikus Brigád', és újra csak megnyíltak. Előttünk is. „Politikailag egy csomó dologról szólunk a koncertjeinken… agykontrollokról, a CIA által használt nem halálos fegyverekről vagy a nyugati intelligens közösségekről - így Serj. Készen állunk, hogy nyíltan beszéljünk dolgokról!" „Mindig is méltányoltam az olyan csapatokat, mint a The Clasxh, akik nemcsak egy témáról énekeltek - ismerte el Malakian. Tudnak beszélni a politikáról, vagy a szerelemről, vagy a szociális következményekről egyaránt. Mi is próbálunk nem csak egydimenziósak lenni." A System Of A Down titkát pedig ezek után már nem is övezi akkora rejtély, elvégre énekesük közkinccsé tette a legfontosabb gondolatot: „Acélunk, hogy nyitottak legyünk bármire, ami keresztül vezet bennünket az életünkön, hogy zeneileg, tematikusan vagy bármilyen úton-módon önmagunk lehessünk."

Ennek jegyében szerepeltek a „Dracula 2000" („Metro"), a Dee Snider nevével fémjelezett „Strangeland" („Marmalade"), és a „Blair Witch II" filmzenealbumokon, illetve a „Loud Rocks" válogatáson a Wu-Tang Clannal közösen („Shame"). Valamint Serj közreműködött a „Strait Up" című Snot Tribute albumon is („A Snotos srácokkal nagyon közel álltunk egymáshoz. Ugyanabban az időben bukkantunk fel, és a System a legtöbb bulit a Snottal adta."). Mindezek közben a rajongók serege már nagyon várta új hanghordozójukat. „Olyan sok időt töltöttünk turnézással az elmúlt három évben - kezdte John -, hogy lehetetlen lett volna egyetlen új nótát is írni. A dalszerzők ugyan próbáltak komponálni útkzben is, de nagyon nehézkesen ment, így a dolgok csak akkor jöttek össze, amikor végre hazaértünk, ugyanis nem igazán volt időnk pihenni az első lemezünk óta. Szóval kihagytunk két hetet a hazatérésünk után, majd béreltünk egy stúdiót, és 2000 nyarán aztán nekiláttunk a komponálásnak. Hat vagy hét hónapon át dolgoztunk, és harminckét dallal készültünk el. Sohasem henyéltünk, de a jó dolgoknak olykor kell egy kis időt adni, ha minőséget akarsz, várnod kell rá."

A „Toxicity"-re keresztelt alkotást újra Rick Rubin producerrel (Red Hot Chili Peppers, Slayer) vették fel a hollywoodi Cello Stúdióban, a keverést pedig Andy Wallace (Rage Against The Machine, Limp Bizkit) végezte. John: „Ennek a stúdiónak egyedülálló hangzása van, amit képtelenség összetéveszteni. Például a Slayer ott vette fel a „South Of Heavent"-t, az egyik abszolút kedvenc lemezemet." Összesen harminchárom számot rögzítettek, ebből tizennégy került fel az anyagra, s a felvételek során hasznosították azokat a tapasztalatokat, amiket az előző stúdiómunkákból tanultak. „Először is sokkal fesztelenebb volt az atmoszféra - részletezte Dolmayan. Miután csináltunk már egy albumot, és tudtuk, hogyan zajlanak a dolgok a stúdióban, nem voltunk olyan meglepettek, vagy rémültek, mint az első LP-nknél. Tudtuk, mit várunk a hangzástól, megvalósítottuk, és pontosan azt kaptuk, amit akartunk. Sokkal rétegesebb soundot kreáltunk az előzőnél." Ilyen előzményekkel (meg ugye felvezető kislemezzel, a „Chop Suey!"-jal) látott tehát napvilágot a „Toxicity" 2001. szeptember 4-én, s rögtön a Billboard lista élére is került, vagyis nemcsak a tagság volt vele elégedett. John: „Elvagyok ragadtatva tőle, és egy óriási munkának tartom. Ettől büszkébb már nem is lehetnék rá, hogy őszinte legyek."

Tehát kvintettünk egy tökéletes, skizofréniás crossover remekművel rukkolt elő. Crossoverrel, mert hatásaik a death-től a hardcore-on, a punkon, a rapen és a hiphopon át a gótikus műfajon, a metalon, ajazzen át egészen a dance-ig, a funkig, a folkig, a rockig, az elektronikus zenéig terjed, illetve merítenek a klasszikus rockból, a popból, a bluesból, az alternatív, az ősi amerikai, európai, örmény és közép-keleti muzsikákból is. Vagyis mindenből. „Az emberek nem tudják meghatározni a zenénket - mosolygott John. Mindenki valami mást lát bennünk, és ez adja ennek a csapatnak a szépségét. Ismét új elemeket, friss ötleteket akartunk becsempészni a zenénkbe, mert unalmas lett volna egy ugyanolyan albumot felvenni." A SOAD emiatt különleges: olyan hatásokat használnak fel, amik más modern rockbandáknál nincsenek meg. „Amikor levest főzöl, különböző fűszerekkel ízesíted, hogy különleges legyen - folytatta John. Minden egyes fűszer hozzájárul az ízéhez, de nem egyetlen fűszer határozza meg, és mi is ilyenek vagyunk."

Ezáltal olyan új szerzeményeik, mint az „ATWA", a „Science", vagy a „Chop Suey!" kislemeze még mélyebbre ásnak a „Toxicity" zenei mélységében. „Ezek azok a típusú dalok, amiket nem találhatsz meg az előző System lemezen - mondta Malakian. Ezek azok a nóták, amik megadják ennek az új albumnak a karakterét. Mind a „Chop Suey!", mind az „Atwa" különleges vokálharmóniákat tartalmaznak Serj és az én tolmácsolásomban, s ilyesmit tőlünk nem hallhattál korábban." „Azonkívül rávettünk egy őrületes művészt, hogy csinálja meg a „Science" középső részét - mondta Tankian. Az illetőt Arto Tuncboyaciyannek hívják, egy New Jersey-ben élő örmény fickó, aki Törökországban született és nőtt fel. Nagyon, nagyon sok albumot készített, a legtöbbet a világzenében, és egy csomó jazz zenésszel is játszott: Chick Corea-val, a Kodo Drummersszel. Egyszerűen univerzális érzéke van." Akárcsak a SOAD tagjainak, köztük Serjnek, aki nem is olyan régen egy sajátkiadású verses kötettel, a „Cool Gardens"-szel állt elő. Ez a kilencvenhat oldalas, nagyon személyes alkotás, élete elmúlt hét vagy nyolc évét ölelte fel, és ötezer példányban jött ki. A jelek szerint forradalmáraink az élet más területeit is meg kívánják fertőzni, elvégre a zenei világban már elérték céljaikat.